Nagy Márton a GDP-visszaesésről: Németország és az MNB a hibás
Csak átmeneti a GDP megtorpanása – próbál nyugtatni a nemzetgazdasági miniszter.
Csak átmeneti a GDP megtorpanása – próbál nyugtatni a nemzetgazdasági miniszter.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében összesen mintegy 910 milliárd forint EU-forrás meghirdetése várható a következő hónapokban, amelyből két pályázati keretösszeget már jövő héten közzétesz a kormány.
Árfigyelő, verseny, kötelező akció – a nemzetgazdasági miniszter szerint így sikerült letörni az inflációt. A megállapításai azért árnyalhatók.
A kormány saját sikereként tálalja az infláció mérséklődését, holott abban jelentős szerepet játszott, hogy a háztartások már a hideg ellenére is alig fűtöttek. Bár most óriási a gazdasági sikerpropaganda, valójában már januárban megnyekkent az idei költségvetés, és a forint árfolyama is komoly gyengülésbe kezdett a héten. Kormányunk emellett abban is vastagon benne van, hogy nem a vendégmunkást rúgják ki, hanem a magyart. De nemcsak a magyar munkavállalókat, hanem a Magyar Postát is sajátos módon védi a kormányunk.
Cél a 4 százalékos gazdasági növekedés.
A magas nyomású gazdaság 2.0 elindul és megvalósul, többéves bérkonvergencia mellett – véli Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Inflációs szempontból ez az év még rendben lesz.
A vártnál hamarabb lezárulhat a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport megvásárlása. Az állam a társaság 80 százalékát venné meg, feltehetően 774 milliárd forintot fizetne érte, de csak átmenetileg lenne ekkora a tulajdonrésze.
Nagy szerencse, hogy mindez egybeesik az üzemanyag-forgalmazók „célkitűzéseivel” is.
A rendezvény miniszteri biztosa megőrzi tisztségét, de már neki alárendelve.
Nagy Márton minisztériuma eltekintett a vállalati hitelezés átalakításától, cserébe a bankok egy időre „önként” leárazzák a vállalati forinthiteleket. A jegybankot felállították az asztaltól.
A létszám Nagy Márton minisztériumának végrehajtási rendelettervezetéből derül ki.
Magyarország logisztikai nagyhatalom lesz, a beruházások megmentik az építőipart. A foglalkoztatottságot fel kell tornászni 85 százalékra, az inflációtól pedig már nem kell félni. Gazdasági tankönyvekből sem tanulható meg minden – mondta Magyarország gazdasági minisztere.
„Zavaró pénzpiaci zajokkal” indokolta az MNB alelnöke, hogy nem gyorsítottak a kamatcsökkentés ütemén. Ezeket a zajokat főleg a kormányzati gépezet okozta.
A jegybank tagadja, hogy személyes sértettségből kritizálnák a kormányt.
Nyolcévnyi tulajdonlás alatt nem vált valóra a jegybank álma, hogy naggyá teszi a tőzsdét; a BÉT koncentrált, marginális és kockázatos maradt. A fantáziadús kis cégeknek viszont kaput nyitottak.
Mintha kiütötték volna, úgy csuklott össze 2023 végére az infláció, ám ez mit sem változtat azon, hogy két év alatt a forint elveszítette értéke harmadát. Ezt pedig sem a nyugdíjak, sem a bérek növekedése nem kompenzálta teljesen. A tavalyi hivatalos adatokat napokon belül közli a Központi Statisztikai Hivatal.
Nem baj, ha elszáll a költségvetési hiány, mert azzal is a növekedést segítik – fejtegette a gazdaságfejlesztési miniszter.
Emellett meghatároztak 300 foglalkozást, amelyekben nem foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgár.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jelenleg is erről tárgyal Gulyás Gergely szerint.
A nemzetgazdasági miniszter idén először feltüntetett egy teremgarázst is, és még mindig 100 millióra van biztosítva.